Csendes boraink márkaneve, a VINCA. Az elnevezés a kis meténg latin nevéből – vinca minor – származik, mely virág a szőlőültetvény szomszédságában lévő erdőben, a szőlő rügyfakadásával egyidőben virágzik, jelezvén a tavasz, az új évjárat kezdetét. A VINCA boraink csendes fajtaborok.

A korlátozott számban palackozott Sophia és Benedict boraink tradicionális, hordós érleléssel, azaz oxidatív technológiával készülnek, míg a Theresia nevet viselő rajnai rizling tartályban erjed és érlelődik, viszont palackban érlelés során hasonlóan nagy változásokon megy keresztül, mint hordóban érlelt társai. A Vinca borcsalád tagjai Kárásztelek történetében meghatározó személyiségek neveit viselik: Theresia, Sophia és Benedict.

A Vinca Theresia-t Mária Terézia királynő tiszteletére neveztük el, aki 1777-ben elrendelte a kárászteleki templom újjáépítését.

A Vinca Sophia-t Báthory Zsófia tiszteletére neveztük el, aki 1650-ben erdőt és szőlőt adományozott a falunak a újjáépített templom fenntartása céljából; tőle származik az első írásos dokumentum, miszerint Kárásztelek faluban már a XVII. században volt szőlőtermesztés.

A Vinca Benedictet XIV. Benedek pápa tiszteletére neveztük el, aki 1754-ben búcsút engedélyezett a falunak Szent Kereszt napjára.

A tételek


Vinca Theresia 2017


Citromsárga színe visszaköszön a bor zöldcitromos, gyömbéres illatában, amit a loncvirág bódító illata koronáz. Ropogóskörte, fehérbarack, mézes aromái, a citrusos, füves ízekkel karöltve egy egységes egésszé állnak össze. Elegáns savai, és citromolajas utóíze, ásványos jegyekkel zárul.


Szőlőfajta 100% Rajnai rizling
Alkoholtartalom 12%
Savtartalom 9 g/l
Cukor 9,6 g/l
Fogyasztási hőmérséklet 8-10°C
Ételpárosítás A rizling kitűnő választás ázsiai pikáns, fűszeres ételek mellé, de kitűnően illik sushihoz, zöldfűszerekkel készült tésztaételekhez és húsokhoz, füstölt húsokhoz is.

Vinca Sophia 2017


Világos arany színét, citrusos, almás-körtés és mezei virágos illataromák koronázzák, melyek elegánsan folytatódnak a hordós érlelésről árulkodó pörkölt aromavilágban. A Chardonnay-ra jellemző citrusos, érett sárga gyümölcsös aromák, egy selymes, vajas textúrájú, pirítós ízvilággal társulva, kellemes utóízben csengenek le. A bor 8 hónapot érlelődött - seprőn/ sur lie - nagy tölgyfahordókban.

Sophia, Báthory Zsófia erdélyi fejedelemasszonyról kapta a nevét, aki 1650-ben szőlőst és erdőt adományozott a falunak, a kárásztelki katolikus templom újjáépítését támogatva ezzel.


Szőlőfajta 100% Chardonnay
Alkoholtartalom 14%
Savtartalom 6,15 g/l
Maradék cukor 2,16 g/l
Fogyasztási hőmérséklet 10-12°C
Ételpárosítás szárnyas ételek, vajas szószok, halételek, gombás vagy fehér szószos tésztaételek, risotto; sajtfélék: brie, friss sajtok, enyhén füstölt sajt

Vinca Benedict 2017


A Pinot Noir fajtára jellemző elegáns rubinvörös szín és pirosbogyós gyümölcsökből összetevődő intenzív illat, a hordós érlelésről árulkodó vanília, dohány és pörkölt illataromákkal egészül ki. Elegáns teste és fiatal, de érett lágy tanninjai kitűnően harmonizálnak a bor savszerkezetével. Ízjegyei között a fajtaspecifikus eper, málna, szeder aromái mellett, a Pinot Noir-ra jellemző földes jegyeket is felfedezzük, melyek egy hosszan tartó fűszeres utóízzel zárulnak. Egy nagyon fiatal Pinot Noir, a fajtára jellemzően, palackban folyamatosan alakul, fejlődik. A bor nagy tölgyfahordókban és új barrique hordókban érlelődött 8 hónapot. Limitált palackszám.

A bor a Benedict nevet viseli XIV. Benedek Pápa tiszteletére, aki búcsút engedélyez a kárásztelki templomnak Szent Kereszt napjára.


Szőlőfajta 100% Pinot Noir
Alkoholtartalom 14%
Savtartalom 6 gr/l
Maradék cukor 3,5 g/l
Fogyasztási hőmérséklet 14-16 °C
Ételpárosítás konfitált kacsa, burgundy marhapörkölt, gombás ételek, félkemény érlelt sajtok